A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Parlament. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Parlament. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 14., hétfő

Az Országház rejtett kincsei

2012 óta minden évben bemutatásra kerül egy kisív, ami az Országház bizonyos részeit mutatja be. A képen látható, Hajdú József fényképeit ábrázoló kisívet 2014-ben bocsátotta ki a Magyar Posta. 200 dolgozószoba található a Parlamentben, köztük a miniszterelnöké, az országgyűlés elnökéé és a köztársasági elnöké. A bélyegeken látható képek a miniszterelnök és a köztársasági elnök, valamint a háznagy (jelenleg a házelnök helyettese), korábban a főrendiház elnökeinek a dolgozószobáiban készültek. A középen látható, 1899-es mahagóni-bútort Steindl Imre (1839-1902), az Országház tervezője tervezte, és Thék Endre (1942-1919) asztalosmesternél készültek, annak Üllői úti üzemében. A bútorok azt követően kerültek a Parlamentbe, hogy az 1900-as párizsi világkiállítást megjárták és aranyéremmel díjazták azokat. A bútorokat a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában gyártott, eozinmázas díszek teszik még különlegesebbé.

2014. július 10., csütörtök

Rólunk szól

Ezt a három különálló témájú, ámde egyvalamiben mégis közös bélyegcsoportot választottam mára. Az első képen egy 1978-as kubai bélyeg látható, amit a szocialista országok nemzetközi bélyegkiállítására adtak ki. A bélyegen az Országház és egy 1919-ben kibocsátott, a magyar tanácsköztársaság bélyegsor egyik példányának kicsinyített mása látható. A második, összefüggő 1959-es szovjet sort a Magyar Népköztársaság tizedik évfordulójára adták ki, a kisebbik értékű bélyegen Petőfi Sándor portréjával, a másikon a Citadellán található Szabadság-szobor látható, ami Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. A harmadik bélyegsorozatot az Egyesült Államokban bocsátották ki 1958-ban. Mindkét bélyeg Kossuth Lajost, mint a szabadság hősét ábrázolja. Ugyanebben a kategóriában Simón Bolívarról is adtak ki ebben az évben egy kétdarabos sort. Az első mondatra visszatérve, az a közös a bélyegekben, hogy Magyarországhoz köthető témákat dolgoznak fel. Ezeket a bélyegeket hungaricának hívják, sok gyűjtő csak ilyen bélyegeket gyűjt.