Japánok a javából

1967-ban egy tudós új macskafajt vélt felfedezni Iriomote szigetén, ami földrajzilag közelebb van Tajvanhoz, mint a legnagyobb japán szigetekhez. Később aztán kiderült, hogy a macska valójában az Afganisztántól Délkelet-Ázsiáig honos leopárdmacska egyik alfaja. Mivel az Iriomote-szigeti macska csak 180-200 ezer éve él a szigeten, ezért nem tekinthető önálló fajnak. Az 50-60 centiméter hosszú macska a sziget 300-450 méter magas, szubtrópusi hegyeiben él. Az egész szigeten honos volt, de az itt élők élőhelyét minimális területre szorították vissza, ezért súlyosan veszélyeztetett. Jelenleg nagyjából száz példányt tartanak belőle számon. Japántól délre található a Rjúkjú-szigetcsoport, aminek két szigetén, Amamin és Tokun él az Amami nyúl. Az Ázsiában élt ősnyulak egyetlen élő leszármazottja, amit a betelepített jávai mongúz sodort a kihalás szélére. Az 50 centimétert is elérő, rejtőzködő nyúlfaj a szigetek belsejében, a sűrű erdőségekben él. Az alsó sort indító vidra sajnos mára kihalt alfaja látható az alsó bélyegen. A japán folyami vidra az 1880-as években kezdett el kipusztulni, utoljára a hetvenes években láttak egy-egy példányt belőle, 2012-ben pedig hivatalosan is kihalttá nyilvánították. DNS-vizsgálatok szerint önálló faj, de ezt a tudományos világ széles körben még nem hagyta jóvá. Ugyancsak Japán legnagyobb szigeteitől délre található az Ogaszavara-szigetcsoport (más néven Bonin-szigetek), amik különleges élővilága miatt 2011 óta a Világörökség része. Öt kisebb szigeten él egy repülőkutyafaj, aminek szárnyfesztávolsága megközelíti a 80 centimétert. Ez a gyümölcsevő emlős élőhelyének csökkenése miatt veszélyeztetett státuszú. Akár száz fős kolóniákban él és egy kölyköt hoz a világra. A bélyegeket 1974-ben, különböző időpontokban bocsátotta ki a Japán Posta.   

A mosoly világa

Elzbieta Dzikowska (1937-) az egyik legismertebb felfedező, dokumentarista, tévés személyiség Lengyelországban, olyan mint nálunk Juhász Árpád. Felfedezéseikről könyvekben és tévéfilmekben, tévésorozatokban számoltak be, így olyan vidékeket és népeket mutattak be hazáik közönségének, akikről korábban nem is hallhattak. Férjével, Tony Halik (1921-1998) utazó, újságíró, fényképésszel közösen számoltak be kalandjaikról, aminek köszönhetően hatalmas népszerűségre tettek szert. Dzikowska pályafutása során 300 dokumentumfilmet és sorozatot forgatott, világszerte voltak képzőművészeti és fényképészeti kiállításai, elsősorban férjével. Legismertebb tévésorozatuk a húsz éven át sugárzott Bors és vanília (Pieprz i wanilia) volt, ahol egy kisfilm után a házaspár további élményeikről mesélt, a kisfilmben bemutatott vidékekről hozott tárgyakat mutatták be és válaszoltak a rajongói levelekre. Halik halála után felesége a legtöbb műtárgyat a varsói Néprajzi Múzeumnak és a Torunban, általuk alapított Utazók Múzeumának adományozta. Dzikowska önálló kiállításain volt, hogy a szél, a víz, a jég formálta mintázatokat fényképezte, volt, hogy népviseleteket és volt, hogy arcokat. A képen látható kisívet 2011-ben adta ki a Lengyel Posta egy öt évvel korábban kiadott könyve után, melynek címe A mosoly világa. Dzikowska szerint bármilyen nehéz körülmények között is élnek emberek, bármilyen távol is álljanak kulturálisan egymástól, a mosoly összehozza az emberiséget. Hogy igaza van-e, mindenki döntse el maga, mindenesetre a bélyegek szépek és különlegesek lettek.   

Az első világégés vége

Száz éve a mai napon, a Párizstól északra levő compiegne-i erdőben, egy vasúti kocsiban írták alá az első világháborút lezáró fegyverszünetet, vagyis száz éve ért véget az első világháború. Ennek alkalmából választottam volna a Magyar Posta által kibocsátott alkalmi bélyeget, de száz év alatt összesen kettő emlékbélyeg jelent meg az első világháborúról Magyarországon: a kezdetének 100. és pár hete a befejezésének 100. évfordulójára. A képen látható bélyeget 2014-ben adták ki a kitörés évfordulójára és az Osztrák-Magyar Monarchia kitüntetései láthatók rajta a hivatalos viselési sorrendben, a háttérben egy térkép részletével. A háború során többször változtattak a kitüntetések külalakján, több új osztályt alapítottak a harctéri érdemekhez kapcsolódóan, de volt, amit meg is szüntettek. A Monarchiában a kitüntetések háromszögű szalagon függtek, 1917-ben pedig bevezették a két keresztben levő kardot jelképező ékítményt, ami a harcok során mutatott hősies és eredményes magatartásra utalt. A hivatalos viselési sorrend szerinti, tiszti kitüntetések a következők: az 1808-ban, I. Ferenc magyar király által alapított, apjáról, II. Lipótról elnevezett Osztrák Császári Lipót-rend lovagkeresztje hadidíszítménnyel, kardokkal. Utoljára száz éve, november 11-én tüntettek ki vele személyt, majd a Monarchia felbomlása után bevonták a kitüntetést. A következő kitüntetés a kétfejű sast ábrázoló Osztrák Császári Vaskorona-rend 3. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal. Ezt a kitüntetést eredetileg Napóleon alapította, majd I. Ferenc újra alapította az osztrák változatot. A háromosztályú kitüntetés nemesi címmel is járt, a képen levű rend kitüntetettje volt Munkácsy Mihály festőművész is. A harmadik kitüntetés az 1849-ben alapított Katonai Érdemkereszt 3. osztálya hadidíszítményekkel, kardokkal, majd a Signum Laudis vagy más néven Katonai Érdemérem Ezüst fokozata. A képen az 1917-től kibocsátott, IV. Károlyt ábrázoló változat látható. E mellé került a Bronz fokozat hadidíszítményekkel, kardokkal, amit le kellett venni, ha a kitüntetett Ezüstöt is kapott. Az utolsó két kitüntetés az 1916-ban alapított, cinkből készült Károly-csapatkereszt, amit legalább 12 hétnyi frontszolgálaton töltött idő után lehetett kapni, valamint az 1917-től adományozott Sebesültek Érme, ahol a belső vörös csíkok a sebesülések számára utaltak. A bélyeg egyetlen hibája a mérete: túl sok kitüntetés került rá és nehezen kivehetők a részletek.         

Brazil madarak

Brazília partjainál, a 17. szélességi foknál, ötven kilométerre a szárazföldtől, az Atlanti-óceánban fekszik egy apró szigetcsoport, ami nevét arról kapta, hogy nyitott szemmel kell járjon, ki arra téved, hiszen a zátonyok és homokpadok veszélyt jelenthetnek a hajókra. Ez az Abrolhos szigetcsoport, amihez öt apró sziget és négy nagyobb zátony tartozik. Charles Darwin brit természettudós is járt itt a 19. század második felében, aki meglepődött a helyi élővilág sokszínűségén. 1983-ban döntött úgy a brazil kormány, hogy a szigetcsoportot tengeri nemzeti parkká emeli. Azóta csak az egyik sziget látogatható, a többire csak kutatók léphetnek, hogy aztán a sok ezer fészkelő madarat tanulmányozzák. A park tengeri része pedig nemcsak koralljai miatt híres, hanem a számos itt felbukkanó bálna-, delfin-, és teknősfajáról is. A képen látható, 1985-ös bélyegeken négy, a szigeteken fészkelő madárfaj látható. Az elsőn a pompás fregattmadár látható, ami 240 centiméteres szárnyfesztávolságával a legnagyobb fregattmadárfaj. Különlegessége piros torokzacskója, amit a hímek párzáskor fújnak fel. és ami focilabda méretű is lehet. Egy csérféle, a barna noddi a következő faj, ami évente egyszer költ és nagyobb kolóniákban él. Az alsó sort az álarcos szula indítja, ami Föld összes óceánján megtalálható, négy alfajjal. A bélyegre mögé egy vöröscsőrű trópusimadár is került, ami nagy számban fészkel az Abrolhos-szigeten. Az utolsó bélyegen az ezüstlile látható, aminek északi populációi a sarkkörtől délre vonulnak, míg a trópusokon élők egész évben helyben költenek.

Spanyolok a magyar gyermekekért

1956-ban a magyar forradalom eseményei kapcsán bocsátotta ki ezt a legendás bélyegsort a Spanyol Posta. Mindegyik bélyeg ugyanazt a kisfiút és idősebb lányt ábrázolja egy üres borítékon, mögöttük a háborút jelképező villámokkal, valamint a „pro-infancia hungara", azaz a „magyar gyermekek"-ért felirattal. A jótékonysági bélyegek bevételét általában úgy oldották és oldják meg a bélyegkibocsátók, hogy felárassá teszik a bélyeget és a felár lesz az az összeg, amit a korábban kiválasztott szervezet kap. A spanyol bélyegen viszont nincs ilyen szervezet és a mai napig nem tudni, kapott-e gyermekeket segítő szervezet ebből a bevételből. Ami bizonyos, hogy az 1939 óta hatalmon levő, antikommunista Francisco Franco és kormánya aktívan támogatta a magyarokat a szovjet elnyomással szemben. Ami biztos, hogy Habsburg Ottó trónörökös és politikus közbenjárására a spanyol kormány tiltakozó jegyzéket fogadott el, amint elküldtek az ENSZ-nek, megkondították a spanyol templomok harangjait a magyarokért, és a helyi Vöröskereszt gyűjtésbe kezdett. Ottó főherceg november 4-én megkérte Marosy Ferenc madridi magyar követet, hogy újra járjon közbe Francónál a magyarok megsegítése kapcsán. A spanyol kormány még aznap döntött egy önkéntes katonai csoport létrehozásáról. Szó volt egy hadtestről is (ez a második világháborúban 10-18 ezer fő volt), bár jegyzőkönyv nem készült a kormányülésről és így nem tudni milyen kontextusban került ez elő. Egy félreértés, de mára legenda szerint a spanyolok 100 ezer önkéntest küldtek volna Magyarországra harcolni, amiről soha szó nem esett. Mindenesetre a spanyol kormány konzultált az amerikaiakkal, hogy az ENSZ égisze alatt küldene csapatokat Magyarországra, de az amerikaiak ezt nem támogatták, illetve féltek a Szovjetunió retorziójától.  A spanyoloknak pedig nem volt kapacitása önkénteseiket hazánkba juttatni, úgyhogy a tervből nem lett semmi. Az egész ügy Francónak használt a legjobban, tömegeket tudott maga mögé állítani, mint Magyarország támogatóját és potenciális megmentőjét. (Közép-, és Dél-Amerikában több diktatúra támogatta ekkor hazánkat.) Így a bélyegek is inkább Franco propagandájáról szólnak, mintsem a magyar gyerekekről.