2019. május 20., hétfő

Hazai kastélyok

Az európai bélyegkibocsátók minden évben kiválasztott, tematikus bélyege 2017-ben a kastélyokra esett. Ezeken a bélyegeken kötelező feltüntetni az EUROPA" feliratot, ahogy a képen levő magyar bélyegblokkon is látható. A Magyar Posta a tiszadobi Andrássy-kastélyt és a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt választotta ki a témához. A romantikus és neogótikus stílusú Andrássy-kastélyt 1880-ban kezdték építeni és a Loire-menti kastélyok mintájára épült. A legenda szerint idősebb Andrássy Gyula, az Osztrák-Magyar Monarchia korábbi külügyminisztere építtette Erzsébet királyné tiszteletére. A kastélynak négy bejárata van a négy évszak miatt, 12 tornya a hónapoknak megfelelően, 52 szobája, mint amennyi hét van egy évben és 365 ablaka. A Tiszához pár száz méterre fekvő épület a második világháborút követően gyermekotthonként működött, állapota pedig teljesen leromlott. 2009-ben kezdték el felújítani és hat év év után adták át a kastélyt, valamint az angolparkot, ahonnan a fénykép is készült. A Fejér megyei Nádasdladányban található a Nádasdy-kastély, ami ugyancsak romantikus és Tudor-stílusban épült az 1870-es évek közepén. A második háborúig lakott benne a nemesi család, majd elmenekültek. A kastély ezt követően a Honvédelmi Minisztérium tulajdona lett, de évtizedekig nem használták, így ez is teljesen lerobbant. Mára az épületet és parkját is felújították. Mindkét kastély vonzza nemcsak a múzeumba látogatókat, hanem a jegyespárokat is fotózásra. A bélyegblokk hátterében a dégi Festetics-kastély látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése