2020. április 18., szombat

Máltai látnivalók

A Kis Európai Postaszolgálatok Együttműködése (SEPAC) 14 olyan európai országot vagy területet foglal magába, ahol a bélyegeiket vásárlók ötven százaléka az országon kívül lakik. Ilyen Luxemburg, Gibraltár, San Marino, vagy Grönland. Ezek az országok évente kibocsátanak egy bélyegsort egy korábban eldöntött témakörben, ami 2018-ban a Lenyűgöző látvány címet kapta. A képen levő bélyegsor is ennek a témának a része a Máltai Postától. Málta két nagy szigetből áll: Málta szigetéből és a kisebb Gozóból. Az első bélyegen levő képen a gozói Xewkija (ejtsd Soukíja) városának temploma, a Keresztelő Szt. János templom sziluettje látható. A 3 ezer fős település közepén levő robusztus építmény 1952-78 közt épült egy kisebb templom helyére barokk stílusban. A dóm 75 méter magas, átmérője 27 méter, amivel a sziget legnagyobb temploma és egyik leghíresebb látnivalója. Vörös homok borítja a Málta északnyugati felén levő Ghanj Tuffieha tengerpartját, ahova egy domboldalról lehet lejutni. Itt készült a második bélyegre került fénykép. A britek építették Gozón azt a vízvezetéket, ami a következő bélyegre került. A több, mint két kilométeres építmény 1839-43 közt épült, mára azonban csak egyes részei láthatók. Ennek ellenére a mai napig különleges látványt nyújtanak a mezőkön felbukkanó építménydarabok. A legnagyobb értékű bélyegre a Gozo nyugati felén levő Dwejra-öböl sziklái kerültek. Itt volt egészen 2017-es összedőléséig az Azúr Ablak nevű természeti képződmény. Bár már nincs ott a híres szikladarab, de turisták ezrei látogatják így is évente, mivel lehet itt búvárkodni, sétahajózni, túrázni, vagy csak szimplán a látványt megcsodálni.  bélyegek jobb felső sarkába a máltai kereszt került. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése