Olasz filmsztárok: Pietro, Anna, Ugo

Korábban kétszer (2015.12.15 és 2016.05.16.) írtam az olasz filmtörténet kiemelkedő alkotásairól, személyeiről. Ezt folytatva választottam ki a képen látható 1997-es sort. Pietro Germi (1914-1974) színész volt és filmrendező, akinek korai filmjeit meghatározták az olasz neorealista jegyek. Elsősorban a szicíliaiak társadalmi helyzetével foglalkozott ezekben (ilyen A reménység útja 1950-ből) az alkotásokban, később pedig szatirikus vígjátékokat készített. 1956-ban mutatták be a bélyegen is látható Hétköznapi tragédiák című filmjét, ami egy munkáját elvesztett vasúti dolgozó mindennapjaiba enged bepillantást. A film számos kitüntetésben részesült, úgy, mint a Zsákutcában, a Válás olasz módra, amit három Oscar-díjra is jelöltek és forgatókönyvíróként Germi meg is kapta a díjat, az Elcsábítva és elhagyatva, a Hölgyek és urak vagy a Férfiak póráz nélkül, amit ő írt. Anna Magnani (1908-1973) látható a középső bélyegen, akinek meghatározó szerepe van nem csak az olasz de az egyetemes filmművészetben. Nyomornegyedben nevelkedett, fiatalon éjszakai bárokban lépett fel, majd egy vándortársulat tagja lett. A húszas évek végétől szerepelt filmekben, de első áttörő sikere az 1945-ben bemutatott Róma, nyílt város című háborúellenes filmben volt. Szuggesztív játéka egycsapásra meghozza számára a hírnevet és a lehetőségeket. 1995-ben első olasz színészként Oscar-díjat kap A tetovált rózsa című filmért, amit Tennessee Williams amerikai drámaíró direkt neki írt. Két évvel később George Cukor westernjéért újabb jelölést kap, de eközben olyan rendezőkkel dolgozik, mint Jean Renoir, Federico Fellini, Luchino Visconti és Pier Paolo Pasolini, akinek Mamma Róma című alkotásának címszereplőjét alakította. Az 1962-ben bemutatott filmben egy új életet kezdő középkorú prostituáltat játszik hatalmas átéléssel. Az utolsó bélyegre a leginkább vígjátékokból ismert Ugo Tognazzi (1922-1990) és a Férfiak póráz nélkül (1975) című film került. Bár 1950-től szerepelt filmekben, de a színész a hatvanas és hetvenes években érte el pályája csúcsát. Emlékezetes szerepei voltak a Méhkirálynő, az Egy erkölcstelen férfi, a Kisvárosi felügyelő, az Olcsó regény, a Narancsos kacsasült című filmekben, továbbá emlékezetes A nagy zabálás című kultuszfilmben és az Őrült nők ketrece című világsikerben, amiből több feldolgozás is készült.    

Vanuatu színes madarai

Vanuatu egy szigetország a Csendes-óceán délnyugati részén, ami 1980-ban vált függetlenné az Egyesült Királyságtól és Franciaországtól. A vulkanikus szigeteken számos madárfaj él, ezek közül válogat ez a 2001-es, aprólékos grafikájú bélyegsor. (A képen látható bélyegek ívszéliek, de egymás mellé rakva egy teljes képet adnak.) Az elsőn a tollairól elnevezett kardinálismézevő látható, ami nem csak Vanuatun, hanem más szigeteken is megtalálható. Erdők és kertek lakója, ahol gyakran látható nektárfogyasztás közben. Mellé röptében a csak Vanuatun élő aranyhomlokú pápaszemesmadár került, ami a szigetország egyik leggyakoribb énekesmadara. Kisebb rajokban repül és nem csak rovarokkal, de bogyókkal és gyümölcsökkel is táplálkozik. A harmadik a sorban a rozsdáshátú énekesseregély, ami egyedül az 1527 négyzetkilométeres Espiritu Santon, a szigetország legnagyobb szigetén található meg. Pontosabban az ország legmagasabb hegycsúcsának, az 1879 méteres Mount Tabwemasa esőerdejében. Sokáig kihaltnak hitték, de a hegy elszigeteltsége miatt a fajnak is volt esélye fennmaradni, így mégsem kell félni a kihalásától. A második sort a díszpintyekhez tartozó király-papagájamandina indítja. A szigetországban őshonos fajt veszélyezteti a fakitermelés, illetve a kereskedelem, mivel népszerű kalitkában tartható madár. Az utolsó madár pedig a fehérhasú mézevő, ami ugyancsak Vanuatun őshonos.    

Garibaldi partraszállása

1859. végén az északnyugat-itáliai és szardíniai területeket birtokló Szárd-Piemonti Királyság megszerezte Lombardiát Ausztriától, de cserébe át kellett engedje a Savoyai Hercegséget és a Nizzai Grófságot Franciaországnak. Az új francia területek fejében, és mivel az itáliai egységesítési mozgalom (risorgimento) megállíthatatlannak bizonyult, III. Napóleon francia császár (1808-1873) megengedte, hogy Toscana, Modena, Emilia-Romagna és Parma az újonnan létrejövő Olasz Királyság részévé váljon. Az elcsatolás nem tetszett a nizzai születésű Giuseppe Garibaldi (1807-1882) katonatisztnek, aki úgy döntött, felszabadítja a francia kötődésű Bourbon család által uralt Két Szicília Királyságát (Nápoly-Szicíliai Kettős Királyság). 1860 márciusában lázadás tört ki Szicíliában, amit részben sikerült leverni. Május 6-án Garibaldi és kicsivel több, mint ezer embere (a marsalai ezer) Genovában hajóra szállt, hogy segítséget nyújtsanak a szicíliai lázadóknak, akik őt korábban felkérték erre. A bal felső sarki bélyegen látható, ahogy Garibaldi elköszön a családjától, mellette pedig, ahogy május 11-én megérkezik Marsala kikötővárosába. Ezt követően a sziget belsejébe nyomult, ahol még 3 ezren csatlakoztak hozzá, másnap pedig legyőzte Calatafiminél az ellene küldött Londi királyi tábornokot és annak seregét. Ez került a bal alsó bélyegre. Szicília elfoglalása után Garibaldi áthajózott a Messinai-szoroson és önkénteseivel északnak indultak. Októberre Garibaldinak nagyjából 25 ezer embere volt és Nápoly mellett állomásozott. Október 26-án találkozott Viktor Emánuel szárd-piemonti királlyal Teanónál (kettejük kézfogása látható az alsó bélyegen), akinek hűséget esküdött, végül a nápolyiak november 2-án letették a fegyvert. 1861-ben pedig a Savoyai-ház uralkodója, Viktor Emánuel királyságával megalakulhatott az Olasz Királyság. 2010-ben, Garibaldiék felszabadító hadjáratának 150. évfordulójára bocsátotta ki az Olasz Posta a képen látható bélyegblokkot.    

Klasszikus autók

A bélyegeladás évtizedek óta nagyon jó üzlet, ezért több ország szinte heti rendszerességgel bocst ki bélyeget, hogy abból növelje bevételeit. A gyűjtők pedig ugranak a különleges és gyűjtési tematikájuknak megfelelő bélyegekre. A csendes-óceáni Tuvalu sem kivétel, ahol a nyolcvanas években az ország kilenc kerülete is önállóan adott ki bélyegeket. A képen látható autóveteránokat bemutató sor Nui atollon került kibocsátásra. Ez 21 kisebb szigetből áll, amiknek területe összesen 3,37 négyzetkilométer, és nagyjából 540-en lakják. Önálló postahivatala 1919-ben nyílt és a mai napig működik. A képen látható bélyegsoron hat autó látható, mindegyik három oldalról. Az elsőn egy 1909-es Buick F-modell látható, ami az 1903-as alapítású gyár első sikeres autótípusa volt. Közel négyezret adtak el belőle, motorja kéthengeres volt és 22 lóerővel bírt. A következő autó az Oldsmobile Toronado 1996-ból, ami 1937 óta az első amerikai autó volt, ami első kerék meghajtásúnak készült. Luxusautónak gyártották egészen 1992-ig, de ezalatt számos változtatáson ment át a típus. A sor végére a Lotus-Climax 6P MK 25 került 1963-ból, amit Colin Chapman (1928-1982), a Lotus Cars autógyár alapítója és főtervezője alkotott az 1962-es Forma-1 versenyre. Ez volt az első versenyautó, aminek központi szerkezeti eleme a váz, ami egyben a burkolat is. összesen 14 futamgyőzelmet nyertek vele és ezzel lett világbajnok Jim Clark (1936-1968). A második sort egy Jensen 541 indítja, amit 1954-1959 között gyártottak Angliában. Ezek a kétajtós kupék 175 km/h sebességre voltak képesek, és vegyítették a sportosságot az eleganciával. Az 1924-es Hispano-Suiza H6 Boulogne 1919-ben debütált és a luxusautót leginkább Franciaországban gyártották. Hathengeres, 6597 köbcentiméteres motorjával, eredeti fékrendszerével lenyűgöző autó volt. Az utolsó bélyegen a Citroen-Maserati SM-Coupé látható 1972-ből. A Citroen autógyár által 1970-1975 között gyártott autóba a Maserati (1968-ban a Citroen megvásárolta a Maseratit) hathengeres motorja került, amivel egy futurisztikus és egyedi kupé jött létre. Ez a fajta Citroen a mai napig népszerű veteránautó, amit különleges kinézete miatt gyakran használnak filmekhez, videoklipekhez.  

Asztrik apát

Néhány évvel évvel ezelőtt a Magyar Posta elindított egy sorozatot Magyar Szentek és Boldogok címmel, aminek 2015-ös kiadására Szent Asztrik került. Asztrik cseh vagy horvát származású volt és először a Német-római Birodalomban tevékenykedett II. Ottó udvarában. Annak halálakor a prágai királyi udvarhoz került Adalbert prágai érsekhez (a későbbi Szent Adalberthez), majd három éven át a brevnovi apátságba került. 996-ban Géza fejedelem meghívásának eleget téve érkezett a Magyar Királyságba, hogy missziós munkát végezzen. A Szent Márton-hegyen (Pannonhalmán) felépített első magyar bencés kolostor apátja lett, Géza halála után pedig annak fia, István tanácsosa.  999-ben az uralkodó már püspökként küldte el II. Szilveszter pápához, az általa megáldott koronáért és a regáliákért. Asztrik útja annyira sikeresnek bizonyult, hogy a koronázási tárgyak mellett Esztergom érsekségi rangot kapott, aminek érseke is lett. 1015-ben Szent István megalapította a pécsváradi bencés kolostort (ami 2015-ben ezeréves évfordulóját ünnepelte), aminek Asztrik első apátja lett. Ezt követően az újonnan létesített kalocsai érsekség vezetője lett, ebben a pozícióban halt meg 1028-1036 között. A képen látható bélyegblokkra Aba-Novák Vilmos Szent István koronafelajánlása (1939-1941) című falfestménye került, ami a pannonhalmi Milleniumi-emlékkápolnában látható. (Közvetlenül Gizella királyné mellett látható a főpap.) A blokk szélén pedig az Asztrikhoz kapcsolódó történelmi helyszínek kerültek.   

Labdarúgó-Európa-bajnokság, 1972

A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság előtt a magyar válogatott az 1972-es tornán játszott utoljára. Ennek emlékére került kibocsátásra ez a bélyegblog, amin a negyeddöntőben résztvevő országok zászlajai, nevei, illetve a játék pillanatképei láthatók. Ez volt a 4. Európa-bajnokság, aminek utolsó meccseit Belgiumban játszották, három helyszínen (Liege, Brüsszel, Antwerpen). Összesen 32 válogatott játszott 8 csoportban, Magyarország a 2. csoport (ebben játszott Norvégia, Franciaország és Bulgária) győzteseként jutott tovább a negyeddöntőbe. Ezt követően három meccset játszott Románia ellen, amit összesítésben 5-4 eredménnyel megnyert. Ezzel a teljesítménnyel jutott be a zárókörbe Belgium, a Szovjetunió és Nyugat-Németország mellett. Az elődöntőben 1:0-ra kikaptunk a Szovjetunió ellen, a bronzmérkőzésen pedig 2:1-re Belgium ellen. Az Európa-bajnokságot az NSZK nyerte 3-0 eredménnyel a Szovjetunió ellen.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya Illovszky Rudolf (1922-2008) volt, a bronzmérkőzésen Kű Lajos (1948-) rúgott egy gólt. A torna gólkirálya a német Gerd Müller (1945-) lett négy góllal.  

Német tájak

Különleges grafikával kerül bemutatásra három tájegység ezen az 1993-as német bélyegsoron. Az elsőre a Németország szívében, Türingia, Hessen és Bajorország határán húzódó Rhön hegység legmagasabb része, a Hohe Rhön került. Legmagasabb pontja a 950 méter magas Wasserkuppe, ami a sárkányrepülősök, vitorlázóernyősök közkedvelt helye, sőt Európa egyik ilyen jellegű szabadidős központja is. A vulkanikus eredetű hegyvonulatot számos folyó és patak szabdalja szét, sokféle élőhelyet (erdő, mező, kaszálórét, láp) kialakítva, ahol a tájegység és az ott élők szimbiózisa megbonthatatlan egység. Ennek köszönhetően az UNESCO 1991-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánította a területet. Mára kirándulóparadicsommá vált a Rhön, ahol a falusi és agroturizmus rendkívül népszerű, a turistaútvonalak pedig Európa legjobbjai közé tartoznak. A második bélyegre a Balti-tengeren található Rügen került, ami Németország legnagyobb szigete. A kelet-nyugati irányban 43 kilométeres, észak-déli irányban 51 kilométeres, 70 ezres lakosságú sziget turistaparadicsom, ahol nem csak a vitorlázni, de a túrázni vágyók is számtalan lehetőséggel találkoznak. A fehér sziklákkal körülvett szigeten található Jasmund Nemzeti Park a Világörökség része 2007 (kibővítve 2011) óta. Leghíresebb pontja a bélyegen is látható Király széke nevű mészkő szikla. Az utolsó bélyegre a Német-középhegység egyik tagja, a Harz hegység került, ami a legmagasabb észak-német hegyvonulat. Az ősidők óta lakott terület, ahol az ércbányászatból számos helyi város gazdagodott meg. A bélyegen Goslar városa látható, ami óvárosával, a városhoz közeli rammelbergi bányával, valamint a bányákat ellátó vízhálózattal a Világörökség részét képezi 1992 óta.    

Borozzunk!

2003-as ez a grúz bélyegsor, ami szőlőfajtákból válogat. Grúzia, a mediterrán éghajlatú, dél-kaukázusi ország híres borairól, meghatározza az ország kereskedelmét, sőt ezt az országot tartják az első bortermelő területnek a Földön. Bizonyíték van arra nézve, hogy i.e.4000-ben már ültettek ezen a vidéken szőlőt, amiből bort készítettek. Később kereskedők vitték az ókori Európába a különleges nedűt. Számos etimológus szerint, a bort jelentő wine, vino, Wein szavak is a grúz ghvino szóból származnak. Eredetileg a földbe ásott, méhviasszal lezárt fa fedelű agyagedénybe, a kvevribe rakták a szőlőszemeket, hogy aztán az megerjedjen. Ez az erjesztési mód ismert volt az ókori Görögországban, és a Római Birodalomban is, sőt a mai napig létezik az eljárás Grúziában. A térségben elterjedő kereszténység idején vált népszerű vallási szimbólummá a szőlőinda, ami számos templomot díszít. 2006-ban Oroszország politikai okok miatt beviteli tilalmat rendelt ez a grúz borokra, ami leginkább az olcsó hamisítványoknak kedvezett. Mára újra be lehet vinni minőségi grúz bort Oroszországba, ami a kis ország gazdasági bevételeit is növeli. A bélyegeken a 38 kereskedelmi forgalomba hozott szőlőfajta közül öt látható: az Aladasturi, ami gyakran lugasokban is megtalálható, a világ harmadik leggyakrabban termesztett szőlőfajtája a Rkaciteli, a második sorban pedig a hegyvidékeken termesztett Ojalesi, a Goruli Mcvane, amit gyakran a Rkacitelivel keverve erjesztenek, hogy aromásabb legyen az íze a bornak, valamint az egyik legrégebbi szőlőfajta az Aleksandrouli, amiből a félédes Kvancskara nevű bor készül. Ez volt Joszif Sztálin, a grúz származású szovjet diktátor egyik kedvenc bora. 2013-ban az UNESCO felvette a szellemi örökség listájára a kvevri technológiájú borkészítést.

Tengeriuborkák az Indiai-óceánból

A Brit Indiai-óceáni Terület bocsátotta ki a képen látható bélyegsort 2008-ban, ami tengeri élőlényeket ábrázol. Az előbb említett területet 1965-ben hozták létre a britek Tanzánia és Indonézia közt félúton az Indiai-óceánban stratégiai okok miatt. A szigetcsoport legnagyobbikán, Diego Garcián található egy, az amerikaiakkal közösen fenntartott légitámaszpont, ami kulcsfontosságú szerepet tölt be többek közt az iraki és afgán háborúkban. Az összesen 60 négyzetkilométer nagyságú szigetcsoport a turistáktól elzárt terület, de mégis önálló bélyegkibocsátó 1990 óta, illetve 1968-1976 között. Az első értéken az ananász tengeriuborka látható, ami egy 70 centiméterre megnövő, a tüskésbőrűek törzséhez és a tengeriuborkák osztályába tartozó, veszélyeztetett faj. Ez az élőlény a Vörös-tengertől egészen a csendes-óceáni Új-Kaledóniáig megtalálható. Az ehető fajt a Távol-Keleten különlegességként fogyasztják, aminek következtében számos helyen szinte teljesen kipusztult. A következő bélyegen a leopárdmintás tengeriuborka látható, ami 60 centiméterre nő meg és Madagaszkártól Malajziáig honos. Egyik érdekessége, hogy a testéből kivont mérgező vegyület megöli az emberi tumorsejtek egy részét. Úgy mint a legtöbb tengeriuborka, ez is szűri a vizet és a benne levő élőlényeket elfogyasztja. A második sort a sötétzöld tengeriuborka indítja, ami ugyancsak ehető, de mivel összekeverik a japán tengeriuborkával, ezért ennek egyedszáma is folyamatosan csökken. Élőhelye nem csak az Indiai-óceánt, de a Csendes-óceán egész szigetvilágát is lefedi. Az utolsó bélyegre a kevésbé látványos színű Graeffe-tengeriuborka került. Mint fajtársai, ez is bocsát ki mérgező anyagot a testéből, ha megtámadják. A bélyegképen éjszakai pózban látható, amikor altestét felemeli és hajnalig mozdulatlan marad, amikor is újra elkezd táplálkozni a tengerfenéken.        

100 éves orosz festők

1975-ben került kiadásra a képen látható szovjet bélyegsor, három festő: Konsztantyin Juon (1875-1958), Jevgenyij Lansere (másik nevén Eugene Lanceray, 1875-1948) és Nyikolaj Uljanov (1875-1949) képével. Amellett, hogy mindegyik 1875-ben született, mindegyik tagja volt a Mir iszkussztva (A művészet világa) nevű orosz művészeti folyóiratnak és mozgalomnak, ami a 20. század első évtizedében meghatározta az orosz művészetek alakulását. Juonra Camille Pissarro (1830-1903) impresszionista festő alkotásai hatottak a leginkább. Az orosz nem csak történelmi eseményeket festett meg, de nagyon szeretett épületeket is vászonra vinni, sőt díszlet- és jelmeztervezőként is dolgozott több színházban. Jevgenyij Lansere francia-orosz művészcsaládban született. Nem csak a festészet, de a szobrászat és a mozaikművészet is érdekelte. Orosz tanulmányai után Párizsban tanult tovább, majd visszatért Oroszországba, ahol egyik fő témája az orosz történelem lett. Az 1917-es oroszországi forradalmak után ő volt a mozgalom egyetlen jelentős képviselője, aki az országban maradt, bár Szentpétervárról elköltözött a Kaukázusba, ahol három évet töltött. Ezalatt Japánba és Törökországba utazott, művészeti előadásokat tartott és alkotott. Az utolsó festő Uljanov, aki orosz művészeti iskolákban tanult, majd amellett, hogy képzőművész lett, ő maga is tanítani kezdett. A két utolsó bélyegen az ő festményei láthatók: az elsőnek a címe Puskin a feleségével (1937), a második pedig Lauriston Kutuzov főhadiszállásán. Mint Juon, később ő is dolgozott színházaknak tervezőként.